Szép napot kívánok minden lelátói bajtársnak!

Hosszú idő óta nem jelentkeztünk. Rengeteg vaj van a fejünkön, konkrétan átéltük mindannyian, hogy szétesett a csapat, kiestünk, megaláztak minket és vert hadként távozhattunk az első osztályból. Nem is maga a tény szörnyű, hanem az "ahogy"... Valamint sokunk már máshol lakik, más a munkája, család, magánélet és megannyi változás, ezek oda vezettek, hogy egyre kevesebb időnk/volt adminisztrálni az életünket.

Most viszont változás kell! Szerintem felesleges feltenni a kérdést, hogy csináljuk e tovább, úgyis mindig arra jutunk, hogy igen, ezért nem húzom ezzel az időt. NYAKUNKON A SZEZONKEZDET! Szombaton már pályára és lelátóra lépünk, ráadásul egyik nemzeti ünnepünkön, október 6-n. Össze kell hát kapni magunkat! P. sporttárs már intézkedik a kiírás ügyében, akinek extra ötlete van koreót illetően az jelentkezzen nála egyeztetésre. Megvan a molinónk a zászlóink, a dobok. Bár kisebb javítások szükségesek, mégis úgy gondolom a technikai repertoár adott egy jó szurkoláshoz. Már csak emberanyag kell és némi "üzemanyag"... Jó lenne minél nagyobb számban megjelenni szombaton a lelátón és ott folytatni, ahol tavaly abbahagytuk. Mindenki tudja, hogy nem áll mögöttünk egy acélos alapozás, semmi hírt nem kaptunk egész nyáron, mondhatni telibe leszartak minket, de van egy bizonyos dalunk: "...minden parasztra szarunk, mert SALGÓTARJÁN MI VAGYUNK"!!! Úgyhogy ezt nem is ragoznám sokat, szükség van a régi veteránjainkra, a fiataljainkra, a fásult dolgozó polgártársakra, a forrófejű tinédzserekre, mindenkire! Van mit kitombolnunk... Szóval: szombat ebéd után 13 óra körül találkozás a törzshelyünkön, oda egyeztettem egy egész szezont érintő megbeszélést P-val. Téma: kosár, szurkolás és egy meglepetéscsomag. Nem akarom itt lelőni a poént, felvezetőben csak annyit, S-el kezdődik és C-re végződik...

Újdonságok!

Idén fejlődnünk kell! Szurkolásban, létszámban, minőségben és működésben is. Ezt szombaton tisztázzuk, viszont a működésünket érintően meg kell osztani a feladatokat. Páran már nem itt lakunk, ezerfelé dolgozunk, család, munka, miegymás. Meg kell osztani a feladatokat, mert másképpen nem fog működni. Éppen ezért mindenkit arra kérek, gondolja át miben tud segíteni, hogy tud részt venni a tábor életében. (rajzolás, fotók, videók, fórum, szervezés, koreó készítés, pénzszedés...stb). 

Az első lépés meg is van. Örömmel tudatom mindenkivel, hogy Gipszi is be fog lépni a webes csapatba. Szükség van a frissítésre, és mindenképp egy fiatal helyi erőt akartam, aki ha úgy van tartja a frontot! Nos innentől kezdve, Gipszitől is várhattok felvezetőt, beszámolót, cikkeket. Ígérete szerint komolyan veszi és számíthattok a munkájára. Hamarosan egy szezonfelvezető bejegyzéssel jelentkezik majd... A többit majd ő maga.

Végezetül pedig az idei szezonról pár infó. Leszarunk minden körülményt és az alábbi túrák vannak biztosan betervezve: eger, Kecskemét, Baja, Budapest. Ezeken a helyszíneken mindenképpen jó lenne komoly erőkkel megjelenni! Gondoljátok át, hogy ehhez kapcsolódóan vezessünk e be tagdíjat... Rólatok szól, döntsetek ti.

Köszönöm, a figyelmeteket, véleményeket a FB oldalunkon és a fórumban várom. Szombatig még jelentkezünk, de ha más nem akkor szombaton a törzshelyünkön találkozunk egy korai időpontban.

                                                                                                                                       G.

Hajrá SESE!

Végezetül egy kis nosztalgia...

Nos újra itt van a várva várt nap! Holnap elkezdődik az újabb bajnokság, az újabb első osztályú bajnokság, az újabb első osztály kosárlabda bajnokság, ahol az én városom csapata is részt vesz tavaly óta. Még mindig ízlelgetem azt hogy, hol játszik a csapat! Tavaly álomként indult, és ha néha rosszul is álmodtunk, végülis nem kellett felébrednünk, és remélem idén sem kell, hanem csak álmodni, és álmodozni.

Az idei felkészülés szépen indult, nehezen folytatódott, de szerencsére szépen végződött, és ha nem is a legtökéletesebb feltételekkel, de teljes csapattal, edzővel ( igen sajnos ez is szempont volt idén ), légiósokkal, és érzésem szerint erősebb magyar maggal vágunk neki ennek a remélhetőleg hosszú menetelésnek. Van főszponzorunk, és talán újra van hitünk. Hiszünk abban, hogy ez a csapat még felljebb tud lépni a tavalyi énjéhez képest, és esetleg egy Kecskemét, egy Kaposvár elleni meccs után is győzelmi mámorban úszhatunk. De ezek még odébb vannak.

Egyenlőre arra kell koncentrálnunk, hogy holnap Körmenden a nyitó meccs. Nem várok semmit, a légiósok most jöttek - és JÖNNEK - az edző most jött. A  legszebb az a sportokban, hogy a szurkolók is ott lehetnek lélekben hangban a pályán segítve kedvenceiket, idén is tegyünk meg mindent értük, mert szerintem megérdemlik!!! Tisztes helytállás, és kemény küzdelem - ez az ami kell!!! Utána 4 napra rá, szerdán itthon 19 órától a Sportcsarnokban bemutatkozik hazai közönség előtt a gárda, reméljük nagyon sok nézővel, és szintén sok szurkolóval. Ez egy nagyon fontos meccs lesz, mindenképpen nyernünk kell. Nem akarunk a tavalyi idényhez hasonlóan sok kudarcot látni, nagy vereségeket megtapasztalni! Örülni akarunk - Extázist akarunk - Küzdést, hajtást, győzelmet akarunk!!!!!!!

njoy

 Tudom, hogy snassz a cím, de egyszerűen nem tudok jobbat kitermelni. Akik nem voltak ott azoknak úgysem lehet szimplán szavakkal leírni ezt az estét, akik pedig ott voltak azoknak úgyis csak a valódi élmény töredékét tudom visszaadni.

 Inkább egy kicsit távolabbról indítok. Tavaly elindult itt valamiféle NB1/B-s csapat, valami Salgótarján nevű városban, valami Wamsler SE, vele együtt indult egy maroknyi szurkoló dob, drapik, dudák, zászlók és minden nélkül. Puszta kézzel, pár fővel. Inkább lehetett rajtuk mosolyogni mintsem komolyan venni őket, de valami furcsa oknál fogva mégis meccsről-meccsre többen lettek 1-2 fővel. 

Fura város ez, igazából nincs itt semmi ami identitást adhatna a lakóinak, parázs hangulatú meccset csak a tévében látnak vagy utazniuk kell érte, ezért valahogy ez az egész kosárlabda valahogy egyre népszerűbb lett és egyre többen lettek rá kíváncsiak. Hiszen, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, kicsit bizonytalanabb lábakon állt, DE legalább újra volt valamijük ezeknek az embereknek. Valahogy a sors mégis úgy hozta, hogy megcsillant a remény, miszerint beteljesedhet egy olyan álom, amit az itt élők már évtizedek óta dédelgettek. Vagyis akár még fel is juthatnak az első osztályba a "nagyok" közé. Kiléphetnek a sok szürke év után és megmutathatják magukat. Ha valaki ott nekik azt mondja, hogy hazai pályán fogadhatnak jövőre egy Taylor, Fodor, Rice, Báder, Barro ötöst, és 150 fő körüli szolnoki tábort akkor nemes egyszerűséggel kiröhögték volna. Történt ami történt, a sztorit mindenki ismeri, eltelt egy év és ez a csapat ugyanúgy ingatag lábakon, ugyanolyan bizonytalanságban de arra készült, hogy a hétvégén ellátogat hozzánk egy csapat aki teljesen véletlenül egy Taylor, Fodor, Rice, Báder, Barro ötössel áll fel ellenük. 

Eddig minden nagyon szép, minden nagyon jó, de a történetnek ez csak egy apró töredéke. Azok az emberek, akiket anno csak megmosolyogtak, napokat készültek koreográfiával, és ugyanúgy ott álltak a lelátón. Már akad 3-4-5 dob, drapi, kellékek és egy lassan, de biztosan növekvő létszám. Mindenki érezte, hogy ez több lesz, mint egy sima bajnoki. Ha létezik meccs, ahol nem számít tabella, és nem számít eredmény akkor ez az! Ez több mint kosárlabda... Itt két olyan tábor találkozott össze akik egy éve még nem ismerték egymást. De azóta változott pár dolog. 

A szolnoki ultrákat nem kell bemutatni senkinek. Ismeri őket az ország. Megvan a hírük, mindenki tudja milyen pozíciót foglalnak el a hazai lelátói társadalomban. Télen még mi is ennek megfelelően készültünk hozzájuk, amiben számos lehetőséget végigvettünk a harc lehetőségétől kezdve a kivárásig mindent. A legbölcsebbnek mégis az tűnt, hogy magasról teszünk arra, hogy ki milyen viszonyban van a Falcósokkal, Körmendiekkel, Soproniakkal, Zetésekkel (és még sorolhatnám). Ha kapunk hát kapunk, majd legközelebb adunk, de várjuk meg az első reakciókat. És nem tudom miért, de valamiért működött. Így 3 hónap elteltével nem harcra, hanem kosárünnepre készültünk. A pályán Dávid és Góliát harcára számíthattunk, a lelátón szintén. Mint már írtam van egy meccs az évben, amikor nem szégyen 40-el égni a pályán és nem szégyen, ha leszurkolnak hazai lelátón. Igen. Ez volt az.

ÉRKEZIK AZ OLAJ! Ennyi. Aki otthon van a témában az tudja, ez mivel jár ez. A pályán történtekkel most nem foglalkoznék bővebben, csak annyit, hogy a srácok kivitték a gerincüket a pályára és helytálltak, küzdöttek, harcoltak. Akár még nyerhettünk is volna.

 És most kedves lelátó gyermekei, mi a jó francot írjak nektek a szurkolásról? Hogy tudom ezt leírni olyannak, aki nem volt ott vagy újra át szeretné élni? Aki nem volt, annak nem biztos, hogy lesz még egy ilyen alkalom. Aki újra át szeretné élni annak pedig úgyis képtelenség visszaadni az érzést. Megpróbálom úgy írni, amit én kiláttam belőle. Alapvetően létszámgondjaink vannak és lesznek is még egy darabig. Többen vannak és töményebb társaság ez tény, egyetlen esélyünk, ha a közönség mellénk áll. Hát mellénk állt, így tudtuk szinten tartani magunkat és ezért tényleg maximális köszönet minden nézőnek. Persze mi is próbáltunk kitenni magunkért, talán az egyik legösszeérettebb szurkolásunkat produkáltuk, nagyon gyorsan nagyon intenzíven "bekezdtünk". Később ennek meg is lett a böjtje. Fáradtunk, kiégtünk, jöttek üresjáratok, de a srácok a pályán mindig továbbtüzeltek minket így valahogy csak kibírtuk a végéig. Élmény volt, minden volt. A kelet-magyarországi identitásunk kifejezésétől kezdve ivkovics közösen "szeretésén" át az összetartó közös színekig. Ritka dolog szerintem a magyar lelátókon, amikor két tábor olykor közösen és egymással szurkol és nem egymás ellen. Nem volt füttyszó, nem volt fújolás, sem büntetőknél sem máskor. Egyszerűen csak ének és szurkolás. Ritka élmény, mert bár a szurkolói magatartásforma része a másik csapatának, szurkolóinak kikezdése, cukkolása, de valahogy erre most itt nem volt szükség. És ez ettől volt különleges.

 A meccs után kifáradva, dehidratálódva a Pécskő felé vettük az irányt, hiszen védeni kellett magunkat a kiszáradástól, ami a szurkoló legnagyobb ellensége. Itt sem volt rossz a hangulat, sőt...megkoronáztuk a napot. 

Zárógondolatnak még annyit mondanék, hogy ez az egész hétvége nagyon jó példa nekünk, hogy lássuk milyen irányba és merre kell fejlődnünk. Mindenki látta a kétrudasokat, zászlókat, drapikat. Uraim, a lehetőség a miénk, már csak élni kell vele, hogy valami igazán komolyat hozzunk ki magunkból a jövőben... 

Köszönöm mindenkinek ezt a hangulatot, legyen akár szolnoki akár tarjáni. Ha pedig csak erre az évre volt lehetőségünk az "A" csoportban szerepelni, azt mondom már megérte a sok szenvedés és keserűség mert e nélkül az év nélkül szegényebbek lennénk akármi is jön még ezután...

 MERT SALGÓTARJÁN MI VAGYUNK!!!!

HAJRÁ SESE!

G.

December 19. A sorsolás úgy hozta, hogy idei utolsó meccsünk hazai pályán lesz az Albacomp csapata ellen. Vérmes reményeink most sem lehettek, Davis hirtelen betegsége, Huckaby távozása, Bajramovics játékengedélyének kérdése, Buci régóta tartó sérülése, Jackson vállsérülése – ezek mind kérdésessé tették a tisztest helytállást is, féltünk egy méretes hazai zakótól ismét. Annyiból talán nyugiban vártuk a meccset, hogy utána party-t hirdettek a csarnokban, mintegy évzáróként, így talán gondolatban már a bulin voltunk, nem az esetleges nagy verésre gondoltunk.

n.

 Hol is kezdjem. Talán a két csapatnál és a két tábornál. A frissen feljutó újonc ellátogat egy bajnokesélyes csapathoz. Sok jóra nem számíthattunk. 30 ponttal simán számolhattunk. Újra egy olyan meccs ahol elmondhattuk, hogy nem ellenük kell nyernünk. Hát nem is nyertünk.

 Egy teljesen hétköznapi meccsnek indult. Szerettünk volna 1 perces gyászszünetet azoknak a salgótarjániaknak az emlékére, akik életüket vesztették az 1956-os pufajkás sortűzben. Nem lehetett. Nem igzán értjük, mi lehet az indok ami miatt sajnálni kell 1 percet, hogy megemlékezzünk az áldozatokról. Mi azért kifeszítettük a feliratunkat. Elég szomorú történet ez. https://www.youtube.com/watch?v=WYLwj-MjR1E

Végre elérkezett a várva-várt nap : 2009. október 31.-e. 60 év után először játszhatott hazai pályán salgótarjáni kosárlabdacsapat a legmagasabb osztályban bajnoki mérkőzést.

N.

Nos! Pár nap, egész pontosan 3, és első hazai meccsünk is bevonul a hazai sportörténelembe. Ahogy járunk-kelünk a városban, sokan kérdezgetik, hogy hánykor lesz a meccs, mik az esélyek, szóval ha nem is totál téboly van a városban, de azért páran érdeklődnek, hogy mi lesz hogy lesz. Reméljük győzelem :).....

Természetesen mi is készülgetünk, vagy ez már inkább készülés, előző idény végén már elég szép számmal szurkoltak velünk, szeretnénk, ha ez idén is minimum ekkora létszám lenne, vagy még nagyobb. Naná, hogy mi is újulunk, jobbulunk, ám ez titok maradjon a meccsig...:)

Lényeg a lényeg, tegnapi nem is olyan kicsi összeröffenésünkkor lerítt mindenkiről, hogy már tűkön ülve várja a meccs kezdetét, úgyhogy az biztos, h lelkesedésben nem lesz hiány, reméljük, csapatunk meghálálja majd buzdításunkat.....

Hajrá SESE!!!

njoy

És eljövé vala az Úrnak 2009. esztendőjének 10. hava. Azaz elkezdődött a bajnokság. Az eredményről szerintem mindenki mindent tud, mivel egy kicsit megkésve frissítjük az oldalt.

Első felkészülési tornánk eredményei:

PGE Turów Zgorzelec – Salgótarjáni KSE 75–54 (13–16, 19–14, 24–13, 19–11)
SKSE: Huckaby 25, Sebők 7, Kirkland 5, Vavra 5, Davis 2. Csere: Hartvich 8, Balikó 2, Kiss K., Gál.
 

BK Prostejov – Salgótarjáni KSE 104–54 (23–10, 27–12, 28–18, 26–14)
SKSE: Huckaby 7, Sebők 5, Kirkland 12/3, Hartvich 6, Vavra 19/3. Csere: Kiss K. 3/3, Gál, Szabó Z. 2, Balikó, Zsivera, Volzovár. 
 

Spišská Nová Ves – Salgótarjáni KSE 107–79 (31–15, 28–18, 23–19, 25–27)
SKSE: Huckaby 21, Sebők 8, Kirkland 6, Hartvich 16, Vavra 13/3. Csere: Balikó 6/3, Kiss K. 4/3, Gál 3, Szabó Z. 2.